A hitelek összehasonlítása során több szempont alapján dönthetünk, melyik a számunkra legkedvezőbb lakáshitel konstrukció. Szempont lehet a gyorsaság, a szükséges önerő mértéke, BAR lista, de az esetek többségében a havi törlesztő részletek alapján dönt az ügyfél 2 lakáshitel között. Ez azonban veszélyekkel is járhat.
A hitelek összehasonlítása során az erre a célra kitalált mutató használata a leginkább célra vezetőbb. A THM (teljes hiteldíj mutató) megmutatja nekünk, hogy az igényelt tőkén felül mennyit kell visszafizetnünk a futamidő alatt. Ez tartalmazza a kamat és kezelési költség mértékét, illetve a hitel igénylése során felmerülő legfontosabb költségeket is. Ugyan nem mutatja meg nekünk a szükséges saját erő mértékét és az átfutási idő hosszát, de arra mindenképpen a legalkalmasabb eszköz, hogy 2 azonos feltételű hitelkonstrukciót össze tudjunk vele hasonlítani.
A másik és talán a legfontosabb érv a mutató használata mellett az akciós időszakok. Számos esetben előfordult már, hogy a hiteligénylőnek nem volt más kérdése, csak az, hogy mennyi lesz a havi törlesztő részlet nagysága. A banki ügyintéző vagy a hitelközvetítő éppen csak azt felejtette el megemlíteni, hogy a bemondott nagyon kedvező számok bizony nem a teljes futamidőre érvényesek, csupán a az első 3 vagy 6 hónapra alatti akciós időszak havi részleteit mutatják. Az akciós időszak letelte után, amikor a havi törlesztő részletek jelentősen megemelkedtek, rendkívül kellemetlen meglepetések érhetik az adóst, hiszen az eredetileg tervezett havi részleteknél lényegesen magasabb lett a havi fizetési kötelezettség. Persze ilyenkor már a hitelközvetítő csak széttárja a karjait és a hitelt folyósító bankra fog mindent.
Sokan elkerülhették volna ezt a hibát, ha megkérdezik, hogy mennyi a teljes futamidőre vonatkozó THM mértéke, vagy a szerződés aláírása előtt részletesen elolvassák azt, amit aláírnak.
aug
2
0
Szólj hozzá! A bejegyzés trackback címe:
https://hitelkalkulator.blog.hu/api/trackback/id/1282762
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Utolsó kommentek